Ha érdekel, akkor még nem sejtettem, de életem legdurvább moziélménye várt rám, amikor 1997-ben még gyerekként jegyet vettem a Titanic-ra. Utolsó percekben érkeztem meg a helyi mozihoz, ami mellesleg azóta már bezárt. A film egy látványos katasztrófafilmnek ígérkezett, mi baj lehet.
Odaértem, megvettem a jegyet. A jegykezelő, gépész, takarító egy személyben Pista bácsi volt. Átjutottam a beléptető rendszeren, és közvetlenül az ajtó mögött kartondoboz hegyek fogadtak, amik arra szolgáltak, hogy a mozizók filmnézés közben a szotyit és a tökmagot ne dobálják szét, ezzel is megkönnyítve Pista bácsi munkáját. Természetesen telt ház volt. Elfoglaltam királyi helyem a kényelmes fapadon az első sorban. Elkezdődött a film, az első 20 percet hang nélkül néztük, de senkit nem zavart a falu idősebb fele amúgy is néma filmeken nőtt fel. Azóta nekem is egész jól megy a szájról olvasás. A 22. percben megjött a hang amit ováció fogadott. Nekem személy szerint fel sem tűnt, hogy nem volt összhangban a képpel, ameddig egy csinos mellékszereplő nő meg nem szólalt kecsesen mély férfihangon. Fél óra után úgy tűnt, hogy minden rendben van. A film felénél kezdett egyre kényelmetlenné válni a fa szék és a nyakamat se éreztem, az utóbbit az első sornak köszönhetem. Végig szenvedtem a 194 percnyi érzelemáradatot és akkor megfogadtam, hogy.......
Vannak a világon olyanok akik imádkoznak egy olyan élményért amit én a legrosszabbak közé sorolok. Indiában, van egy kis falu Mumbai mellett ahova évente egyszer jár el egy mobil mozi. A mozi egy hétig van a faluban és ezalatt levetíti a számukra újnak számító filmeket.
Képek a mobil moziról:
Utolsó kommentek