Ha érdekel, a hagyomány szerint a középkorban a földesurak egyik kiváltsága az volt, hogy eltölthették a nászéjszakát azzal a leánnyal, akivel jobbágyuk vagy vazallusuk házasságot kötött. Ez volt az első éjszaka joga latinul: jus primae noctis.
Ma már a történészek egyetértenek abban, hogy ez a jog sosem létezett. Természetesen a szegényebb sorsban élő nők ki voltak szolgáltatva a gazdagabb és hatalommal rendelkező férfiaknak. Könnyen áldozataivá válhattak az erőszaknak, zsarolásnak. A menyasszony szüzességének elvételére azonban semmilyen jog sem hatalmazta fel a földesurakat, ami egyébként az egyház sem tűrt volna el.
Korunkban természetesen a filmek terjesztették el a legszélesebb körben az első éjszaka jogának legendáját. A rettenthetetlen(Bravehart, 1995) című Oscar-díjas filmben, egy földesúr él ezzel a jogával. Bármilyen meggyőzőnek is tűnhetnek is a régebbi történészek magyarázatai és különböző művekben lejátszódó jelenetek, semmi bizonyíték nincs a jus primae noctis létezésére.
Az első éjszaka joga legendájának két forrása lehet. Az egyik egy ősi esküvői szokás, amely szerint a vőlegény pénzt vagy italt osztogat a falu legényei körében, mintegy engesztelésként, hogy elvett tőlük egy leányt, akit ők is feleségül vehettek volna. Más középkori falvakban a házasulandó felek a földesúrnak fizettek némi összeget, akkor, ha a lány olyan személyhez ment hozzá, aki más uradalomhoz tartozott. De ezzel nem valamilyen szexuális veszteségért kárpótolták a földesurat, hanem az elveszett munkaerőért.
Első éjszaka joga
2011.03.04. 17:38 Kölyök 01
A bejegyzés trackback címe:
https://haerdekel.blog.hu/api/trackback/id/tr622710492
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek